Figyelemfelhívó spotok az újraélesztésről

Hazánkban évente mintegy 20-25 ezren halnak meg hirtelen szívhalálban. Azért, hogy az újraélesztést bárki, bármikor alkalmazni tudja, Szombathely Megyei Jogú Város felkérésére a Szombathelyi Televízió és a Weöres Sándor Színház közös munkába fogott, egy négyrészes sorozaton dolgozik – számol be a szinhaz.hu. A hétvégén kezdődött forgatások a szombathelyi mentőszervezet és a mentőállomás szakértő közreműködésével zajlanak. A harminc másodperces történetek egy nagyáruházban, egy benzinkútnál, egy gyárban, illetve otthon, az ebédlőasztalnál játszódnak. Ott, ahol bármelyikünkkel megtörténhet, hogy a közelünkben egy emberélet csak azon múlik, ismerjük-e az újraélesztés technikáját. A készülő spotokat egyelőre a Szombathelyi Televízió és a Hálózat TV vetít majd, később pedig - egy oktatófilmmel kiegészülve -, országos kampányra indulhatnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek