Kreatív műhely a Gyermekek Házában

Az AGORA – Gyermekek Házában rendszeresen működő kézműves műhelyben januárban és februárban öt héten át a sokoldalú papírral ismerkedhetnek meg a gyerekek. A két éven át sikerrel zajló, és már lezárult „Tudástarisznya” projekt egyik népszerű sorozata folytatódik így, e program keretében szombaton délelőttönként 9.00 órától 12.00 óráig. A szervezők várják a kézműves tárgyakat szerető, bütykölni vágyó nagycsoportos óvodásokat és kisiskolásokat, szüleikkel és családtagjaikkal együtt. A Sokoldalú papír című műhelyben lehetőség lesz díszdoboz készítésre, csomagoló papír készítésére viaszfestéssel, de az origami hajtogatásból, papírmerítésből is ízelítőt kapnak az érdeklődő gyerekek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek