Magyarországon évente kb. húszezren halnak meg váratlanul szívmegállás következtében, a túlélési esély pedig minimális. A cél az, hogy minél több ember legyen képes arra, hogy szükség esetén akár életet is menthessen. Köcse Tamás vezető mentőtiszt rádiónknak elmondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy javulóban van a helyzet, ezt erősítendő a mentőszervezet Szombathelyen programot indított, melynek során az újraélesztés szabályit sajátíthatják el. E program keretében harminc tanár képzése kezdődik meg csütörtökön délután az Oladi ÁMK-ban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!