Lemondott a lopással vádolt fideszes

Lemondott Fidesz-tagságáról péntek délután az a sarkadi önkormányzati képviselő, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonított egy árazókészüléket a helyi bevásárlóközpontból.Mokán István, a Fidesz helyi csoportjának a vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a képviselő pénteken személyesen vitte be hozzá a lemondó levelet. "Lépését nem indokolta, csak a lemondásáról nyilatkozott" - tette hozzá.
A Békés Megyei Hírlap Beol hírportálja csütörtökön írta meg, hogy a sarkadi képviselő-testület egyik tagját, a pénzügyi bizottság elnökét azzal gyanúsítják, hogy több tízezer forint értékű adathordozó árazókészüléket vitt el egy helyi szupermarketből. A lap szerint az áruház dolgozói észlelték a hiányt, és a kamerarendszer segítségével azonosították a feltételezett elkövetőt. (Forrás: nol.hu)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek