ÁNTSZ: az extrém hideg sokaknak rizikós

Az extrém hideg napokon, a kihűlés és a fagyhalál veszélye nem csak a szabad térben, hanem bent is fennáll, ha valaki tartósan 14 Celsius-fok körüli hőmérsékleten tartózkodik - hangsúlyozza az ÁNTSZ Facebook-oldalán. A közlemény szerint a téli hónapokban általában magasabb a halálozások száma az összes halálokot tekintve - például megfigyelték a havazás és a halálos szívrohamok közötti összefüggést is -, budapesti adatok alapján pedig kimutatták, hogy télen a hőmérséklet csökkenése mintegy két százalékkal növeli a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát. A hideg hatásának mérséklésére az ÁNTSZ egyebek mellett a megfelelő öltözködést, meleg ételek és italok fogyasztását ajánlja. Mint írták, a hidegben is fontos legalább napi 2 liter folyadék fogyasztása, ha valaki kültérben sportol vagy dolgozik, a tömény alkoholos italok fogyasztását viszont nem javasolják, mivel az a kihűlést segíti.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek