Viharos szél, hótorlaszok, délen félméteres hó

Ezekkel kell számolni a mai nap folyamán. Éjfélig a hóréteg vastagsága az ország legnagyobb részén elérheti a 10-30, délen, délkeleten pedig a 40-50 centimétert is, északnyugaton 10 centiméter körüli hó valószínű - közölte szombat reggel közzétett figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A szervezet honlapján arra hívják fel a figyelmet, hogy az Alföld nagy részén és az Északi-középhegység keleti területein az erős, helyenként viharos, 60-75 kilométer/órás sebességű északkeleti szél többfelé okozhat erős hófúvást, amely magas, fél métert meghaladó hótorlaszokat emelhet. Délnyugaton, főként Zala és Somogy megyében az erős északi szél szintén hófúvásokat okozhat. A Nyugat-Dunántúlon a legerősebb széllökések ugyancsak 60-75 kilométer/óra körül várhatók.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek