Idén is lesz Monster Alterába

Idén is lesz Monster Alterába - Odett és a Balkan Fanatik biztosan ott lesznek. A már harmadik vasi alternatív zenei fesztivált július 19. és 22. között rendezik meg Körmenden. A szervezők ezúttal a zenekarok kiválasztását rábízták a fesztiválozó közönségre – mondta el Hegedűs László főszervező. A több héten át tartó szavazáson rengetegen voksoltak kedvenceikre, így elképzelhető, hogy a tíz lehetséges zenekar közül az előre tervezett öt névnél jóval többel is találkozhat a közönség a Rába-parton.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek