Göncz Árpád 90 éves

Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját Göncz Árpád író, műfordító, akit 1990 és 2000 között Magyarország köztársasági elnökeként ismerhettünk meg. A volt államfőt a "Ha én rózsa volnék" című dallal köszöntötték ma Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke kezdeményezésére.

Otthonán köszöntötték az SZDSZ-esek
Facebook

Göncz Árpád volt köztársasági elnök "azonosult az ország minden polgárával", igazi néppolitikusként viselkedett minden helyzetben - mondta Kende Péter történész a volt államfő 90. születésnapja alkalmából a köztársaságról szervezett konferencián pénteken Budapesten. Hozzátette: "Göncz Árpád neve szorosan összeforrt a harmadik magyar köztársasággal", ő maga pedig "minden szempontból nemcsak méltó, hanem rátermett is volt erre a tisztségre, amelyhez emberi tartás is kell". Az eseményen, aminek fő témája a köztársaság volt, felszólalt még Majtényi László alkotmányjogász, Ádám Zoltán közgazdász és György Péter esztéta is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek