Felvesznek majd megváltozott munkaképességűeket

A szombathelyi önkormányzatnál nem foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket. Alig, vagy egyáltalán nem foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket az MTI által megkeresett önkormányzatok, bár több városban is tervezik. A szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője, Angyal László azt a tájékoztatást adta, hogy nem dolgozik megváltozott munkaképességű ember a megyei jogú város polgármesteri hivatalában. Elmondta, a vonatkozó rendelkezések értelmében ezért az önkormányzat 15 ember után köteles rehabilitációs járulékot fizetni. A szombathelyi hivatal is azt közölte, az önkormányzat tervezi, hogy felvesz megváltozott munkaképességű embereket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek