Ma ÉNy felől egy markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására egyre többfelé várható havazás, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint ÉK-en eshet a legtöbb hó, akár 10 cm. Itt a Nyugat-Dunántúlra 5 centimétert jeleznek.
A front átvonulását szerdán és csütörtökön viharos szél követi majd. Főleg a Dunántúlon és a főváros térségében 90-110km/h-s lökéseket is mérhetünk majd, így komoly károkra is fel kell készülnünk. Ráadásul a szél könnyen felkapja majd a frissen hullott havat ÉK-en, így hóátfúvások is kialakulhatnak. Érdemes megemlíteni, hogy a hidegfront felkavarja a Kárpát-medencében megülepedett fagyos és egyben piszkos levegőt, melynek kettős hatása lesz: javul a levegő minősége, és nyugaton megenyhül az idő - ezért itt akár +5, +6 fok köré is emelkedhet a hőmérséklet, és a hó mellett havas eső, eső is hullhat. (forrás: koponyeg.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!