A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Vasúti Alosztálya szeméremsértés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy 25 éves, 175 cm magas, vékony testalkatú férfivel szemben. Nevezett személy 2011. december 13-án 17 óra 20 perc körüli időben a szombathelyi vasútállomás 3-as peronján álló vonat egyik kocsijának mellékhelyiségében vágyának kielégítése végett, szeméremsértő cselekményével hívta fel magára a peronon várakozó hölgyek figyelmét. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat, akik a pályaudvaron, illetőleg annak környékén hasonló jogsértést tapasztaltak, jelentkezzenek személyesen a Vasúti Alosztályon (9700 Szombathely, Vasút u. 8.), vagy hívják a 94/521-039-es telefonszámot, vagy a 107-es segélyhívó számot!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!