Amíg Ausztriában az egy főre eső éves szelektíven gyűjtött hulladék 180 kilogramm, addig Sárváron ugyanez mindössze 30 kiló – mondta el Szijártó László, a HUKE Kft. kereskedelmi vezetője. Pedig a szemét szelektív gyűjtése gazdaságilag is kedvezőbb megoldás, hiszen a kommunális hulladék lerakásának jelenlegi hat forintos kilogrammonkénti díja jövőre a duplájára nő. Emellett természetesen környezetvédelmi szempontból is fontos a szelektív gyűjtés, amelynek két formája működik Sárváron. A HUKE Kft. az önkormányzattal egyeztetve még 2004-ben, tíz hulladékszigetet alakított ki a városban. Emellett a HUKE kérésre családi házakhoz is kihelyez nyolcvan literes szelektív gyűjtő edényeket, amit szintén ingyen szállítanak el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!