Megújulnak a diákigazolványok

A felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók számára az okmány igénylése ezentúl elektronikusan történik, a NEPTUN tanulmányi rendszeren keresztül – tudtuk meg Németh Pétertől, a Savaria Egyetemi Központ Tanulmányi Hivatalának megbízott vezetőjétől. Azoknak a szombathelyi egyetemistáknak, akik már rendelkeznek korábbi igazolvánnyal, nem kell újra cserélniük azt. Akiknek még nincs diákigazolványuk, azoknak a jövőben az okmányirodában kell először hitelesíteni az aláírásukat és a fényképüket, majd ezután lehet a Neptun rendszeren keresztül kérvényezni az okmányt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek