Perelni is hajlandó a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, hogy megkapják elmaradt garantált minimálbérüket a Tesco-pénztárosok – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Potyondi Antal elnökségi tag, Győr-Moson-Sopron és Vas megyei titkár. Megjegyezte, hogy a vállalat tavaly decembertől minden pénztárosnak megadja a garantált bérminimumot, ám ők azt szeretnék elérni, hogy a 2009 eleje és tavaly november vége közötti időszakra járó pénzt is mindenki megkapja. Potyondi Antal tájékoztatása szerint már gyűjtik, mely tagjaik érintettek az ügyben; ha nem sikerül peren kívül megegyezni az áruházlánccal, perre viszik az ügyet. A Tesco úgy reagált: nem szolgálja a tagság érdekeit az egyeztetések nélküli perrel fenyegetőzés. A Tesco mindig is a hatályos jogszabályoknak megfelelően állapítja meg és fizeti ki dolgozói bérét - tették hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!