A Körmendi Rendőrkapitányság nyomozást folytat egy körmendi, egy ozmánbüki és egy egyházasrádóci férfivel szemben, akik 2012. február 11-én az éjszakai órákban, Körmenden több társasház pincerekeszét törték fel. Az esetek nagy részében lopás nem történt, néhány rekeszből tűntek el kisebb értékű tárgyak (szeszes ital, cigaretta, szerszámok).
A nyomozás során beszerzett adatok alapján ezzel a három személlyel hozhatók összefüggésbe azok a kerékpárlopások is, amelyek jellemzően a körmendi vasútállomás, illetőleg iskolák környékén, valamint társasházak lépcsőházaiban történtek.
A rendelkezésre álló információk szerint a személyek tizenhét, többnyire lezárt állapotú kerékpár eltulajdonításával, illetőleg huszonöt pincerekesz feltörésével gyanúsíthatók megalapozottan. Az eltulajdonított kerékpárok közül a rendőrök tizennégyet lefoglaltak, továbbá megállapították, hogy az elkövetők az internet segítségével jutottak hozzá a társasházak számkombinációs lépcsőházi ajtajainak mesterkódjához, melyek felhasználásával azok többségébe akadálytalanul sikerült bejutniuk.
A Körmendi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – amennyiben igénylik – kész segítséget adni a társasházak képviselőinek, hogy védelmük érdekében a szükséges intézkedéseket megtehessék.