Ünnepel a Savaria Szimfonikus Zenekar

Az idén 50 éves szombathelyi zenekar koncertsorozatot indít, amelynek első állomása szombaton a Bartók teremben egy jótékonysági hangverseny lesz. A jótékonysági koncert bevételét a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztályának javára ajánlják fel. Az este fél 8-kor kezdődő előadáson fiatal művészek lépnek majd fel, akiknek szülei szintén tagjai a Savaria Szimfonikus Zenekarnak. Az esemény viccesen egyébként három az egyben – mondta el Mérei Tamás igazgató.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek