A járások kialakításánál alapvető cél, hogy az államigazgatási ügyek továbbra is azokon a helyeken intéződjenek, ahol eddig, tehát senkinek ne kelljen többet utaznia - hangoztatta szerdán Vépen Virág Rudolf, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által szervezett önkormányzati fórumon a helyettes államtitkár szólt arról, egyelőre nem dőlt még el, milyen államigazgatási hatáskörök maradhatnak a jegyzőknél- írta az mti. Virág Rudolf elmondta: százhatvan és százhetven közötti járás kezdheti meg működését a tervek szerint 2013 január elsejétől Magyarországon. A 216 településből álló Vas megyében hét járás alakulhat, Szombathely, Kőszeg, Sárvár, Celldömölk, Vasvár, Körmend és Szentgotthárd járási központokkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!