A sárvári fürdőben is nézhetik az olimpiát

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a nagy hazai fürdőkben kivetítőkön lehet majd követni a londoni olimpia eseményeit. "A legutóbbi labdarúgó-világbajnokságon már próbálkoztunk hasonlóval, és annak ellenére nagyon sikeres volt a kezdeményezés, hogy a vb meccseinek egy része nem a nyitvatartási időben zajlott" - mondta Vancsura Miklós, a fürdőszövetség első embere, a Sárvári Gyógy- és Termálfürdő vezetője a Hungexpón. "A játékokat illetően szerencsésebb a helyzetünk, hiszen egész nap mennek majd a küzdelmek. Az a célunk ezzel a lehetőséggel, hogy az olimpia miatt senki ne maradjon otthon, a pihenést így össze lehet kötni a szurkolással, s a családok sem szakadnak ketté erre az időre sem. A fürdők vendéglátóhelységeiben mindenképpen lesznek televíziók, de a medencéknél is helyeznek majd el kivetítőket" adja hírül a hvg.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek