A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat – dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága 2012-ben ismét meghirdette a „Nyugat- dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye” pályázatot. Mint azt Tama István igazgató elmondta, a pályázatok elbírálásánál kiemelt szempont volt a rendezvény eredetisége, szezonhosszabbító hatása. A 28 pályázó közül a cím viselésére 23 eseményt tartott érdemesnek a bíráló bizottság. A nyertes rendezvények között van többek között a Savaria Történelmi Karnevál, a Vasi Múzeumfalu hagyományőrző rendezvényei, a Kőszegi Ostromnapok, az Orsolya- napi vásár, a Herényi Virágút, a Kőszegi Szüret és az Iseumi Szabadtéri Játékok. Az idei esztendőben az egészségturizmus, a kulturális turizmus, valamint az ökoturizmus kap kiemelt szerepet a megjelenésekben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!