Diákcsereprogram osztrák és magyar szakszervezetek összefogásával. A határon átnyúló projektben 20 osztrák és 24 magyar fiatal vesz részt. Az IGR- JÖVŐ a Határtérségben az ÖGB Burgenland és az MSZOSZ nyugat-dunántúli irodáinak képviselői még tavaly novemberben állapodtak meg abban, hogy az együttműködés elengedhetetlen a régió fiatal munkavállalóinak hatékony érdekképviseletéhez – számol be az orf.at. Így a napokban a szombathelyi Puskás Tivadar szakközépiskolából látogattak el diákok Pinkafőre és Felsőőrre. Pinkafőn, előadásokat hallgathattak, ezután a délutánt felsőőri szakközépiskolákban töltötték, ahol a helyi diákok a szakmai oktatás jelenéről és jövőjéről tartottak bemutatókat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!