Az MSZP közleménye
Az MSZP Vas megyei országgyűlési képviselőiként kijelentjük, hogy teljes mértékben tiszteletben tartjuk a Köztársasági Elnök intézményét.
A jelenlegi államfőszemélyével szemben súlyos vádak merültek fel, amelyeket ezidáig nem tisztázott, valamint az általa eddig ellenjegyzett törvények sem adnak okot az ünneplésre. A tiszteletére tartott ünnepi közgyűlésen ezek okán nem veszünk részt.
Dr. Ipkovich György MSZP és Dr. Nemény András, az MSZP országgyűlési képviselői
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!