Keressük az év álompárját: Zsófi és Dani

Íme versenyünk következő párja. Naponta találkozhatnak egy-egy ifjú házaspár fotóival, és a képek alatt értékelhetik is őket.

Arnhold Zsófia és Polgár Dániel, mindketten 27 évesek vagyunk.

A kapcsolatunk 3. évfordulóját emlékezetessé téve, a már férjem 2011. október 4-én egy sétarepülős lánykérés keretében feltette a kérdést, amire persze mit is válaszolhattam volna...!? Rövid szervezkedés után, 2012.07.07-én kötöttünk házasságot a gyöngyösfalui Szent Márton Plébánia templomban, majd azt követően a kőszegi házasságkötő teremben mondtuk ki a boldogító igent! Természetesen az esküvőről sem hiányozhatott a repülő: a ceremónia után a templomból kiérve a férjem barátja rózsaszirom szórást intézett repülőgépről!

Így pár nap múlva immár két hónapos házasként éljük boldogan életünket.....és ezennel jelentkeznénk a játékra

-
-
-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Keressük az év álompárját - ifjú házasok, jelentkező!

A Nyugat.hu új játékára azoknak a frissen egybekelteknek a jelentkezését várjuk, akik 2012-ben fogadtak egymásnak örök hűséget.

Esküvő