Keressük az év álompárját: Ibolya és József

Verébné Németh Ibolya (28) és Veréb József (27)

Négy boldog együtt töltött év után döntöttünk úgy, hogy véget vetünk az "én sosem adom be a derekamat" című fejezetnek és 2012. augusztus havának 18. napján önként és dalolva összeházasodtunk. A Csapodi Polgármesteri Hivatalban, majd a Római Katolikus Templomban tartottuk frigyünket és választottuk a házasság szent kötelékét. Ezt követően az Öntésmajori S-Öntésben következett a féktelen mulatozás.

-
-
-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Keressük az év álompárját - ifjú házasok, jelentkező!

A Nyugat.hu új játékára azoknak a frissen egybekelteknek a jelentkezését várjuk, akik 2012-ben fogadtak egymásnak örök hűséget.

Esküvő