Jövőre kezdi el működését Szombathelyen a 112

Jövőre kezdi el működését Szombathelyen az egységes európai segélyhívó rendszer hívásfogadó központja. Az új komplexum a rendőrség söptei úti komplexumában foglal majd helyet. A beruházás tervezése 2011-ben kezdődött. A napokban alakítják ki a közös légterű hívásfogadó munkaterületet, a személyzeti öltözőket, irodákat, az adminisztratív dolgozók és a technikai személyzet elhelyezésére szolgáló helyiségeket, illetve a szerver termet, a telefonközpontot és az energiaellátást biztosító berendezések helyiségeit, valamint beépítik a szükséges épületgépészeti berendezéseket. Az épület átalakítási költsége meghaladja a 300 millió forintot. A hívásfogadó központok várhatóan 2013 első negyedév végére kezdenek működni, de a szükséges munkaerő felvételére és kiképzésére ez év végéig kerül sor – áll a Belügyminisztérium Nyugathoz eljuttatott tájékoztatójában.

Felújítják a rendőrség Söptei úti épületét
Különösebb feltűnés nélkül dolgoznak
Bonyhádi Zoltán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tűz van babám?! - Katasztrófahelyzetben a tűzoltók

Morális szétesés vagy reményteli megújulás a tűzoltóságokon? - Vas megyéből indulva keressük a választ.

Miért költözik Szombathelyre a 112-es központ?

Rengetegen érdeklődnek a Söptei úton kiépülő bázis által kínált munkahelyek iránt. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az új állomásról.

Közélet