Hétvégi kimozgató - libacombos Márton vásár

Soroljam? 30Y, Intim Torna Illegál, Elefánt, és Márton napi programkavalkád.

"Átélt mítoszok" - Kéky-Magyar Éva festőművész tárlata (november 8-án, csütörtökön 17 órakor @ Szombathelyi Képtár)

Köszöntőt mond: prof. Dr. Horváth Boldizsár oktatási és tudományos igazgató A kiállítást megnyitja: Tóth Csaba festőművész.

Kéky-Magyar Éva sajátos művészetének kialakulásában nemcsak tehetségének, hanem életrajzi körülményeinek is nagy szerepe van. Akkor kezdte el akadémiai tanulmányait, amikor (az 50-es évek második felében) Magyarországon e szakterületet a külföldtől való elzárkózás jellemezte. Ebben az időszakban Nyugat-Németországban tanult és az itt elsajátított látásmód segítségével közelebb jutott az art brut és pop art irányzatokhoz. A 60-as évektől a 70-es évek elejéig Ausztráliában tanulmányozta a kortárs tendenciákat, ugyanakkor elmélyedt az ottani ősi mitológia világában, amelyet egyedülálló módon ötvözött a modern szemlélettel. A 70-es évek elején Szombathelyen letelepedve tovább dolgoztak benne ezek az élmények, ugyanakkor egyik úttörője lett a komputerművészetnek is, melyben egyedülálló módon felhasználta azt a motívumkincset, amelyet korábban Ausztráliában fedezett fel. Alkotásai expresszívek, sokszor szürreálisak. A jól elsajátított grafikai tudásnak köszönhetően kalligráfiája meggyőző, mindemellett megfigyelhető a bátor, egyedi színhasználat is.


Zsidónak lenni... (november 8-án csütörtök 16.00 óra @ Szombathelyi Zsidó Hitközség)

16.00: Séták a szombathelyi zsidóság múltjában Márkus Sándor hitközségi elnökkel: A kile imaterme. Találkozó a hitközség épületének bejáratánál (férfiaknak kipa/bármilyen fejfedő kötelező).
17.30: Beszélgetés Mayer László levéltárossal (Vas Megyei Levéltár): A szombathelyi gettó 1944-ben (Helyszín: Bernstein Béla Kulturális Központ, Szombathely, Batthyány tér 9. I. emelet) A további részleteket itt olvashatunk...

Mayer László, szombathelyi levéltáros legutóbb a zsidó temetőben kalauzolt
Vágvölgyi Bálint

Lampionos felvonulás (november 9. péntek 17:45 @ Szombathely)

Lampionos felvonulás és Szent Márton szobrának megkoszorúzása (A Szent Márton-ünnep programja.) Útvonal: Székesegyház–Széchenyi utca–Fő tér–Savaria tér–Szent Márton utca–Szent Márton-templom. Székesegyház (9700 Szombathely, Szily J. u.)


Magház Kultúrkocsma péntekje (november 9. péntek 17:45 @ Szombathely)

19:00 - Nagy Jácint fotókiállítása nyílik meg "Szubjektív Objektív" címmel. A kiállítást megnyitja Kovács Ibolya.
A galéria a kiállítás időtartama alatt át fog alakulni egy külön kis világgá, de hogy milyenné, az meglepetés.

21:00 - Sickratman koncert (belépő 800 Ft )
Sickratmant, vagyis Paizs Miklóst már igencsak régóta ismerhetjük, a Korai Öröm tagjaként például (többek között), ahol különleges hangszereken játszott annak idején . A budapesti Tan Kapuja Buddhista Főiskola diákja volt. Itt ismerkedett meg a Belga tagjaival ami ennek köszönhetően alakult meg s amiben Miklós is közreműködött az első lemeznél, majd kivált a bandából. Haikukat írt, a Tilos Rádió kuratóriumi tagjaként volt még ismert, rapper, s a polgárpukkasztás mestere, igazi ellentüntető egy személyben. Amikor Sickratman néven kiadta Buzi-e vagy? címû albumát, õ lett az ügyeletes "underground sztár".
Ezután, 7 évnyi hallgatás után megjelent a második Sickratman-nagylemez, a Nagy Én címmel. Az albumról és a Buzi-e vagy? lemezhez viszonyított változásokról így nyilatkozott Miki: "Először is más a hangzás: az első lemezen szerkesztett zene, a másodikon élőben följátszott hallható, aztán az első lemez Titusz-dominanciájával szemben ez a lemez Szántófaszi dominanciájú. Továbbá míg első lemezemen a nagyobb, társadalmi kérdések foglalkoztattak, nemzethalál, ilyenek, addig új albumomon az emberi lélek mikrorezdüléseit vizsgálom, nem lankadó odaadással." Paizs a tagcserékkel kapcsolatban hozzátette: "A zenekar maradéktalanul kicserélődött. Egy gitáros (Rigó) helyett lett két másik (Szántó Faszi, Viktor), a világ 5. legjobb basszerosa (PG) helyett egy első zenekaros csikó (Albert), és a lábdobszólista (Viktor) helyett a dobosmasztodon (Farkasember), majd annak a fia (Kisfarkasember), és hát hét év alatt végeredményben én is kicserélődtem." Egy dolog biztos ő sosem rejtegeti véleményét.

Márton napi kirakó (november 9-10. @ Szombathelyi Fő tér)

Ismét benépesül a Fő tér önfeledten játszó gyermekekkel és családtagokkal, hiszen a Márton kirakó a Márton napi népi hagyományokhoz kötődő játszóprogram. Időpont: november 09., péntek 13.00-18.00 óra, november 10. szombat 10.00-13.00 óra

A programra kilátogatók két szabadtéri színpadi produkciót is láthatnak:
- November 09-én, pénteken 15.00 órakor Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában A székely menyecske és az ördög c. bábjáték,
- November 10-én, szombaton 11.30 órakor a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsora.

Márton - napi kirakó 2011
Nagy Zoli

AVD lemezbemutató koncert (november 10. szombat 20:00 órától @ Savaria Ifjúsági Centrum (SIC)

Vendég: Galeri, Power
Belépő: 500.- Ft


Veres Éva ötvös iparművész kiállítása (november 9. péntek 16.30 @ Vitalitas GalériA)

Veres Éva ötvös iparművész tárlatát Sellyei Gábor belsőépítész iparművész nyitja meg. Közreműködnek a szombathelyi művészeti szakközépiskolából: Császárné Flier Edit zongorakiséretével, Herz Balázs kürtön. A kiállítás december 7-ig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében: hétköznaponként 13.30-tól 17.30-ig.


Szent Márton napi vásár Szombathelyen (november 10-11. 9-17 óráig @ Múzeumfalu)

A szombathelyi Szent Márton napi vásárra az ország szinte valamennyi szegletéből érkeznek árusok. A nagyszínpadon zajló programok között lesz gyermekelőadás, néptánc, népzene és más, vásári hangulatot idéző program, bemutató. A részletes program itt megtekinthető...

Szent Márton napi vásár
sadness

Zsidó Magyar - vagy Magyar Zsidó?(november 10. szombat 17:00 órától @ Szombathelyi Zsidó Hitközség)(

Egy megfogalmazás története - beszélgetés Ungvári Tamás íróval, irodalomtörténésszel.


DEPECHE MODE PARTY (november 10. szombat 22:00 órától @ Premier Café & Padlás Music Club)

Tervezett program:
22.00: Warm Up: "SOUNDS OF DARK ELECTRO"
23.00: DEPECHE MODE PARTY ... & synth-pop, new wave, EBM.
A rendezvény ingyenes, belépő nincs!
DJ: Mr.Sziszi
További információkat itt olvashatunk...


Four Bones Quartet „CROSSROADS” – lemezbemutató koncert (november 14. szerda 18:00 órától @ AGORA Szombathelyi Kulturális Központ)

2011 szeptemberében jelent meg nagylemezük ”Crossroads” címmel. A lemez kiváló magyar zeneszerzők műveit mutatja be, melyek kifejezetten az együttes számára íródtak a tangótól egészen a crossoveren át népies, jazzes elemekkel tűzdelve egy kicsit másképpen megközelítve a kortárs zenét. A koncerten közreműködő zenészek: Juhász István – harsona, Villányi László – harsona, Halász Ágoston – harsona, Gyetvai Péter - harsona Horváth Gábor “Tojás” – zongora, Nagy Zsolt – ütőhangszerek


AGORA Fesztivál (november 09. péntek 19:00 órától @ AGORA - Művelődési és Sportház)

Ismét AGORA Fesztivál az újdonságok jegyében és a hagyományok jegyében! Újra erős lesz a „pécsi szál”, hiszen vendégünk lesz a régi kedvenc 30Y. A pesti vonalat az Intim Torna Illegal, a helyit az Elefánt erősíti. További érdekességeket a programról itt olvashat... Szombathelyi szálak és az intim tornázó elefánt 2012. November 07. 14:34

A 30Y új dala, a Világlepedője

Egyszer volt… film premier és beszélgetés: Holokauszt az oktatásban (november 12. hétfő 17:00 órától @ Szombathelyi Zsidó Hitközség)

“A kalocsai zsidóság történetét a városba való betelepüléstől, 1840-től kutatom, s az innen elszármazottak életét napjainkig szeretném követni. Mind az oktatást, mind a kutatást fontosnak tartom. Sajnos fiataljaink körében Magyarországon újra éledeznek szélsőséges eszmék. Megpróbálok ez ellen küzdeni a magam eszközeivel. Nem születtem zsidónak, de embernek igen, és őszinte szívvel gondolom, hogy helyes úton járok.” – mondja Magó Gyöngyi tanárnő (aki személyesen is részt vesz a vetítésen). A film az ő életébe enged betekintést: követi szorgos és eltökélt munkáját, amint feltár egy jóformán elfelejtett fejezetet Kalocsa történelmében. Jelentőségteljes munkásságán keresztül megismerhetünk egy valaha virágzó zsidó közösséget.

színes, magyar dokumentumfilm, 103 perc, 2011. rendező: Kálmán Gábor; operatőr: Tóth Zsolt, Jon Dunham; zene: Mark So; producer: Garami Gábor, Kálmán Gábor; vágó: Kate Amend


“Zsidónak Lenni” Szabadegyetem a zsidóságról III. szemeszter “különkiadás” (november 13. kedd 17:30 órától @ Szombathelyi Zsidó Hitközség)

Horváth Vilmos – a Halmay Zoltán O.H.E elnöke, az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társasága és a Magyar Olimpiai Bizottság tagja: A sokoldalú Harold, a szépséges “He” , a chilei “Vámpír” és még sokan mások igaz története avagy zsidó sportolók az olimpiákon.

Belépő: 500 Ft/fő
Fesztivál bérlettel: -15% kedvezmény és foglalás az első sorokban


A hét további programjait keresse a programajánlónkba!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szombathelyi szálak és az intim tornázó elefánt

A pénteki Agora Fesztiválon csupa olyan zenekar lép fel, akik így vagy úgy, de kötődnek a városhoz.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló