Vasárnap nyitotta meg kapuit a pálya, mintegy 300-an voltak ezen a napon korcsolyázni. Azóta pedig már délelőttönként a város óvodái és iskolái is viszik a gyerekeket testnevelés óra keretében korcsolyázni. Hétköznap egyébként hétfő és szerda kivételével délután 5-től fél 8-ig is nyitva van a pálya, az említette napokon ilyenkor a jégkorongedzések miatt nem lehet korizni. December végéig egyébként hétköznap mérsékelt áron vehetik igénybe a korisok a szolgáltatást. Ahogy azt Kisörsi Ferenc létesítményvezető rádiónknak elmondta, ezzel az akcióval szeretnék elérni, hogy ezeken a napokon is nagyobb legyen a pálya látogatottsága.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!