A Vasi Volán járatain is felbukkan ma a nagyszakállú, vagy épp egy általa vezetett járatra tudnak felülni az utasok. Krampusz kísérője is vele lesz, a jutalmazás és a jó hangulat garantált. A Volán Mikulással Szombathelyen 11 és 15 óra között az 1es, a 3as és a 2C jelű járatokon, valamint délelőtt a Szombathely – Nagytilaj közötti helyközi járaton, és a 13 óra 40 perckor induló Szombathely és Sorokpolány között közlekedő autóbuszon találkozhatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!