Kiemelt járműipari központtá nyilvánította a kormány a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot. Egymilliárd euró tőkebefektetést és 25 ezer új munkahely létrejöttét várják - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap, egy zalaegerszegi sajtótájékoztatón. A tárcavezető - aki egyben Szombathely országgyűlési képviselője is elmondta: a járműipari központ erős gépipari és elektronikai centrummá válhat. Ehhez azonban társulnia kell a magas színvonalú szakképzésnek és felsőoktatásnak is. Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a két megye mintegy 500 ezer lakosa potenciálisan 300 ezer munkavállalót jelent, és fontos tényezőként szerepelhet a projektben. Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere szerint a három város együttműködése európai szinten is példaértékű lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!