A Budapesti Központi Kerületi Bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba azt a férfit, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy bűnsegédként részt vett Oláh János MIÉP-es országgyűlési képviselő-jelölt megverésében. A bíróság sajtószóvivője szerint a rendőrség nem tudott elegendő bizonyítékkal szolgálni, ezért engedték szabadon V. Tamást. Eközben a Népszava úgy értesült, hogy nem politikai okok miatt bántalmazták az önkormányzati képviselőt. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója szerint eddig a nyomozók nem találtak összefüggést az MSZP és a bűncselekmény között.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu