Kétszázkilencven embert küldenek el a Győri Keksz Kft. üzeméből. A felmondásokra azért volt szükség, mert a két gyár kapacitásának a 70 százaléka kihasználatlan - mondta Szántó Péter a cég kommunikációs tanácsadója. Mint megtudtuk, a hírekkel ellentétben nem egyszerre küldik el az embereket, hanem fokozatosan, esetleg évekig is tarthat a leépítés. A 290 dolgozó mellett további 40 ember mondott fel, ők jutalom címén szintén megkapják a végkielégítést, illetve akik vállalkozásba kezdtek, azokat a Kft. anyagi támogatással segíti. További 20 dolgozó jelezte, hogy átmennének a székesfehérvári gyárba. Dombóvári Lajosné szakszervezeti titkár elmondta, annak ellenére, hogy elbocsátásokról van szó, korrektnek ítéli a gyár vezetőinek és tulajdonosainak hozzáállását. (West Press)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu