2009-ben egy szombathelyi szállítmányozó cégtől vittek el több mint kétmillió forintot. A biztonsági őrt egy kamionba zárták.
Nem jogerősen 8, 9 illetve 7 év fegyházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék szerdán azt a három férfit, akik negyedik - időközben elhunyt - társukkal együtt még 2009-ben az egyik szállítmányozási cég telephelyéről több mint kétmillió forintot vittek el.
Elítélték a rablókat
Horváth Balázs
A telephelyet őrző biztonsági őrt megkötözték, majd egy kamion rakterébe zárták. A négy férfi ezután egy flex segítségével szétvágta a páncélszekrényt, ahonnét a pénznek csak egy részét sikerült elvinni, de a zsákmány így is kétmillió forint volt. Az esetről a Nyugat.hu annak idején fényképes tudósításban számolt be Megkötözte az őrt és szétvágta a mackót négy rabló 2009. September 02. 12:18 .
A Nyugat.hu 2009-es galériája a helyszínről
Tánczos Mihály
A vádlottak visszaesőként illetve különös visszaesőként kaptak most ilyen súlyos büntetést. Az ítélet egyelőre nem jogerős, mivel a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Reggel találták meg azt a biztonsági őrt, akit az éjszaka kötözött meg négy rabló Szombathelyen, az egyik szállítmányozási cég telephelyén. A maszkos behatolók sokat szenvedhettek a páncélszekrénnyel, de végül szétvágták.