Horváth György szombathelyi önkormányzati képviselő az egymillió forintos, felújításra szabadon elkölthető keretéből az MMIK előtti teret, és a közintézmény épületének külső burkolatának egy részét újíttatja fel. A képviselő, aki egyben az MMIK igazgatója is, a városi televízióban adott nyilatkozatában arról panaszkodott, hogy a gördeszkások azonnal tönkre teszik a szakmunkások által már felújított térburkolatot. A tervek szerint a szakemberek március 15-ig végeznek a tér felújításával.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!