Áder aláírja az alkotmánymódosítást

Az államfő aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt. Áder János ezt az M1 Híradójában jelentette be csütörtök este.

Az államfő a Sándor-palotából, felvételről sugárzott beszédében közölte: annak figyelembevételével hozta meg döntését, hogy megfogadta, Magyarország köztársasági elnökeként maradéktalanul viselni fogja az alaptörvényben rá rótt felelősséget.

"Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem" - fogalmazott. "Mostani döntésemet is ennek figyelembevételével hoztam meg" - tette hozzá.

Áder János elmondta, hogy az elmúlt napokban hosszú órákat töltött azzal, hogy az alaptörvény negyedik módosításának elfogadása kapcsán tanulmányozza a sajtóban megjelent véleményeket, érveket, hogy elolvassa a hozzá küldött leveleket, üzeneteket, hogy meghallgassa szakértők "okos - és olykor indulatoktól vagy politikai szándékoktól sem mentes" - érvelését.

"Tettem ezt annak érdekében, hogy elnöki eskümmel összhangban döntésemben egyetlen cél vezéreljen: az alkotmányos rend és a nemzet egységének képviselete" - fogalmazott.

(MTI)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Fidesz-alapító is felszólította Ádert: ne írd alá, Janó!

A Sándor-palotát elzárta a rendőrség, így a tömeg párszáz méterrel arrébb tüntethetett azért, hogy az államfő ne írja alá az új alaptörvény-módosításokat.

Miért kell mindenkinek aggódnia az új alkotmány miatt?

Bár az alkotmánymódosítás nem olyan erős hívószó, mint a gázáremelés, elmondjuk, hogy ebben az esetben mégis miért érinti valamennyiünk életét a kormánypárt újabb akciója.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet