Áprilistól leszállásjelző a vonatokon

Április 7-től csak akkor áll meg a GYESEV vonat néhány állomáson, ha fel- illetve leszálló utas van. Akárcsak a buszokon vagy a villamosokon, leszállásjelzővel lehet majd jelezni a mozdonyvezetőnek az utazás megszakításának szándékát. A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy az érkező szerelvényt jól látható helyen várják a feltételes megállókban és egyértelműen jelezzenek a vezetőnek, különben - hacsak nincs leszálló utas – a vonat nem áll meg. Feltételes megálló lesz Kámon, Lukácsháza-alsó és Kőszegfalva a Szombathely-Kőszeg vasútvonalon, de több ilyen megálló lesz a Szombathely-Hegyeshalom viszonylatban is. A GYSEV az intézkedés bevezetésével energiát szeretne megtakarítani, valamint a késések számát is csökkentenék így.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek