MSZP: megbukott a katasztrófavédelem

Az MSZP szerint felelős kormánynak nyoma sem volt, a katasztrófavédelem új szervezete és vezetője pedig megbukott az elmúlt 36 órában. A szocialisták továbbra is vizsgálatot sürgetnek a rendkívüli időjárás okozta problémák nem megfelelő kezelése miatt. Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: mielőbb választ kell találni arra, hogy a katasztrófavédelem új rendszere "alkalmatlan arra, hogy éles helyzetben megvédje" az embereket, vagy "emberi mulasztás, vezetői felelőtlenség okozta a káoszt". Az MSZP-s politikus megismételte, a szocialisták parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik ennek feltárására. Hozzátette: ha a Fidesz ezt megakadályozza, akkor összehívja a honvédelmi és rendészeti bizottság általa vezetett ellenőrző albizottságot, és ott kezdeményezi a felelős vezetők meghallgatását.(Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek