Amíg a pályán gigászi harcot folytatott egymással a Körmend és a Kaposvár, a szombat esti középszakasz találkozón, addig a kedvenceiket elkísérő maroknyi somogyi szurkoló a körmendi közönséggel kezdett el szópárbajt vívni. Azonban amíg a mérkőzés ideje alatt csak verbálisan folyt a csata, addig a lefújást követően már tettlegességbe csapott át az ütközet. Hogy egészen pontosan mi is történt, egyelőre nem tudni. A Vas Megyei Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint valóban történt atrocitás a meccs után a rendőri intézkedés pedig folyamatban van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!