Befejeződött a vita a vitáról

Az Orbán-Medgyessy vitáról folytatott polémia kifulladni látszik, azok után, hogy a két legerősebb politikai párt miniszterjelöltjeinek első vitája elmaradt. Dávid Ibolya és Bárándy Péter eszmecseréje azért maradt el, mert a Fidesz szerint a szocialisták nem tartották be a jegyzőkönyvben előre rögzítette játékszabályokat. Az MSZP hiába távolította el a Millenáris Park színpadáról a Fidesz által kifogásolt plazma tévéket, a vita elmaradt. Mindezekkel párhuzamosan Medgyessy Péter is bejelentette, hogy lezárta a vitát a miniszterelnök-jelöltek vitájáról. Ismert, hogy Orbán Viktor ragaszkodik ahhoz, hogy a nyilvános vitát a kampánycsend előtti napon tartsák meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek