Hétvégi kimozgató - Hol vadásszunk nyuszitojásra?

Esővel riogatnak, több napos égi locsolással, de aki nyuszitojás-keresős tavaszváráson kívül másra vágyik, annak is lesz miből csemegézni.

Bogival feketézünk (március 28. csütörtök 19:00 órától @ Cafe Frei)

Csemer Boglárka "BOGGIE" együttesével egy olyan zenei világot képvisel és mutat meg, mely ritka a magyar előadók körében. A zenekar könnyedén mozog mind a jazz, mind a pop világában, de legfőképp annak határmezsgyéjén. A fiatal szerzőpáros olyan dalokat alkotott, amelyeket napok múlva is magunkban dúdolunk még, tartalmában, zeneileg pedig nagyfokú igényességet képvisel. Boglárka a maga kisugárzásával, franciás bájával, csengő hangjával, valamennyi dalával egy érzelmekkel, gondolatokkal teli világba kalauzol bennünket. (Ének - Csemer Boglárka "BOGGIE", zongora - Sebestyén Áron, basszusgitár - György Attila, dob - Szabó Tamás.)


Karinthy, a Frici – Székhelyi József önálló estje (március 29. péntek 19:00 órától @ Weöres Sándor Színház)

„Mindent elkövettem, hogy ne legyek zseni, nem tehetek róla. …. Karinty Frigyes író, költő, többszörös férj és családapa vagyok, aki meghalt ma délután, nyaralás közben Siófokon.” Így vall magáról az éppen 125 évvel ezelőtt született író. A Spinóza Színház előadása a Kohn család története Karinthy Frigyesig, s egyben korrajz is: történetek Budapestről Berlinen át Stockholmig. (Jegyár: 2.000 Ft)
Karinthy, a Frici
Puskel Zsolt (port.hu)

Húsvéti bütykölde (március 29. péntek 09:00 - 13:00-ig @ AGORA - Gyermekek Háza)

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Kézműves helyszínek, mozgásos játékok családi program a húsvét és a tavaszi szünet jegyében.


Minden egér szereti a sajtot (2013. március 29. péntek 17:00 óra @ Mesebolt Bábszínház)

Zakariás, a vándormuzsikus egy kis városkába érkezik zörgő-csörgő verklijével, hogy két egércsaládról meséljen. A szürke és fehér egerek ősi ellenségei egymásnak. De vajon győzedelmeskedhet-e a szerelem a háborúság felett? Összeillik-e a fehér és a fekete, azaz a fehér- és szürkeegér? És milyen is a Nagy Macska Mágus? (A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft.) További részletek...


JAM est (március 29. péntek 20:00 órától @ AGORA-Pincegaléria)

20.00 Basszusgitáros verseny
21.00 Sweetspot koncert
22.00 Jammelés
A rendezvény ingyenes!


Latin Spirit Trio (március 29. péntek 21:00 órától @ Magház Kultúr Kocsma)

A nyolc éve együtt zenélő muzsikusok a világzenei és latin dallamokat sajátos módon ötvözik popzenei elemekkel, ez teszi zenéjüket egyedivé és minden korosztály számára hallgathatóvá. A csapat további egyedisége a részletgazdag hangzásvilág, mely két akusztikus gitáron és ütőhangszereken szólal meg. (A trió tagjai: Györki Attila-Akusztikus gitár, Györki Miklós-Akusztikus Gitár, Kovacsics György- Ütőhangszerek). Belépő: 400Ft


Nyusziváró a könyvtárban (március 29. péntek 15:00 óra @ Berzsenyi Dániel Könyvtár)

A szombathelyi gyermekkönyvtár a hagyományokhoz híven idén is megrendezi húsvétváró délutánját, amelyre szeretettel vár minden érdeklődőt, aki szereti a meséket és szívesen készítene saját kezűleg fűben megbújó tapsifülest és tojásgyűjtő kosárkát. A rendezvényen a részvétel díjtalan.

Piros tojás, locsolóknak
Tánczos Mihály

Junkies - Rómeó vérzik közös buli (március 30. szombat 20:00 órától @ Végállomás Klub)

A Junkies egy magyar punk rock együttes, amely 1993-ban alakult, a Rómeó Vérzik egy szlovákiai magyar rock, punk rock és heavy metal banda. Közös koncertjük garantáltan felráz az ünnepekre.

junkies - végállomás
Nyugat.hu

Húsvéti Kantáta (március 31. vasárnap 18:00 órától @ Szombathelyi Evangélikus Egyházközség)

Az Szombathelyi Evangélikus Egyházközség húsvétvasárnap 18:00 órakor J.S. Bach-korabeli Kantátazenés Istentisztelet rendez. Műsoron Bach Húsvéti Kantátája. (Énekes szólisták: Czeller Krisztina- alt, Csapó József- tenor, Faragó Balázs- basszus. Orgonán közreműködik: Lakner- Bognár András, Vox Savariae Énekegyüttes, a gyülekezet alkalmi zenekara. Koncertmester: Popa Gergely. Vezényel: Lakner- Bognár Nóra.


Nagy nyuszikeresés a falumúzeumban (április 01. hétfő 09:00 órától @ Vasi Skanzen)

„Nagy nyuszikeresésre” hívja a Rádió Szombathely a gyermekeket 9-10 óráig, amely során fűben megbúvó csokifülesekkel gazdagodhatnak az ügyesek. A nap folyamán a Vasi Skanzenben a színpadi programok mellett számos érdekességet is kínálnak. A tojásfestés, írókázás, tojáskarcolás, batikolás már 11 órától kipróbálható, de húsvét lévén nyuszikat is simogathatnak az érdeklődők. A részletes programokat itt böngészhetik...

Húsvét hétfő a Vasi Múzeumfaluban
Tánczos Mihály

Bolondos húsvét hétfő - tojásvadászattal (április 01. hétfő 09:00 órától @ Kámoni Arborétum)

A húsvét hétfő április 1-jére esik, így az idei program a "Bolondos Húsvét Hétfő az Arborétumban" címet viseli. Lesznek ügyességi játékok, arcfestés, lufihajtogatás, mesefilm-vetítés és természetesen tojásvadászat. A felnőttek is kereshetnek, de nekik rejtvénnyel nehezítik a dolgukat. A programok 14.00-kor kezdődnek, de a rendezők javasolják, hogy aki tud, korábban érkezzen. Az éves bérletek érvényesek a rendezvényre.

Húsvét
Nyugat.hu

A hét eseményeit itt lapozhatja át...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló