Dozmat községben 2013. április 6-án szombaton egy egész napos rendezvény keretén belül a dozmati önkormányzat támogatásával a helyi civil egyesület, nevezetesen az „Együtt Dozmatért Egyesület” faültetésére kerül sor. Az önkormányzat által 2012-ben betelepített 1,3 ha-os parkerdő területén kialakításra kerül a „Dozmati Családok Erdeje”, melynek fővédnöke dr. Hende Csaba lesz, aki 250 ezer forintos magánadománnyal segíti ezt a példamutató kezdeményezést. A program keretében 37 db nagyméretű fa kerül elültetésre dozmati családok részvételével. Minden jelentkező dozmati család ültethet egy fát, és a család nevét, az ültetés idejét és a fa fajtáját egy tábla fogja a fa mellett jelezni. Az itt elültetett fák, előre kiválogatott, botanikai értékkel rendelkező díszfák, így később itt egy arborétum alakul ki. A fák egy későbbi tanösvény mellett helyezkednek el. A program során fát ültet Hende Csaba és dr. Perger Gyula, a község plébánosa.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!