Idén ünnepli megalakulásának huszonötödik jubileumát a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttese. Ez alkalomból ma este a táncosok fiatal és „öreg” nemzedéke kétrészes műsort ad a szombathelyi MMIK-ban, megelevenítve az utóbbi évek és a korábbi évtizedek legsikeresebb produkcióit – mondta el Gaspari Gábor az együttes vezetője. Az este 18 órakor kezdődő programban az első műsorrészt a jelenlegi tánckar mutatja be. De a fiatal generáció mellett a „veteránok” is készültek a jubileumra. A második műsorrész az ő színpadra lépésükkel számos különlegességet ígér.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!