Négy sávon lehet majd autózni Szombathely és Győr között

A Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ révén Szombathely, Zalaegerszeg és Szentgotthárd közös iparfejlesztési programot valósít meg. Ehhez Hende Csaba szerint nélkülözhetetlen a 86-os főút fejlesztése, a Szombathely-Csorna-Győr közötti útszakasz négysávossá tétele. Ezért a fejlesztési programok szerint 86-os számú főút Szombathely és Rédics közötti szakaszát településeket elkerülő főútként, a Szombathelyt az M1-es autópályával összekötő szakaszát pedig autóútként alakítják majd ki. A honvédelmi miniszter szerint a kormány tartja az ígéretét, amely azt tűzte ki célul, hogy 2015 végéig négysávos úton lehessen majd autózni Szombathely és Győr között.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek