67 embert csempésztek át a magyar-osztrák határon, most bíróság elé állnak

A két vádlott sorsáról a Szombathelyi Törvényszék dönt majd.

Minősített embercsempészés miatt emelt vádat a Vas Vármegyei Főügyészség azokkal a letartóztatásban lévő elkövetőkkel szemben, akik egy bűnszervezet szervezőjeként, illetve tagjaként 2022 októberétől – másfél hónapon keresztül – összesen 67 migránsnak nyújtottak segítséget a magyar-osztrák államhatár tiltott átlépéséhez - írja közleményében az ügyészség.

A vád szerint a két elkövető a letartóztatásuk előtt egy olyan bűnözői csoport működésében vett részt, amelynek célja rendszeres vagyoni haszonszerzés végett embercsempészések elkövetése volt. A csoport magyarországi szervezőjeként az egyik elkövető a külföldön tartózkodó felső kapcsolata utasításai alapján a megvádolt társát és további két személyt szervezett be sofőrnek, illetve előfutónak.

A megvádolt férfiak és társaik tisztában voltak azzal, hogy az illegális határátlépők magyar-osztrák államhatár közelébe történő rendszeres szállítását egy bűnszervezet szervezett, összehangolt és leplezett együttműködése tette lehetővé, amelynek keretében Magyarországon az egyik megvádolt elkövető, a bűnszervezet szervezője látta el őket utasításokkal, járműveket bocsátott rendelkezésükre, amiket a felső kapcsolata által az erre a célra adott összesen 17.000 €-ból vásárolt, illetve bérelt.

A bűnszervezet szervezőjeként megvádolt férfi előfutóként is részt vett a bűncselekmények elkövetésében, és megbízója telefonos utasításai szerint 2022 októberében 27, november elején 7, november végén 22, december elején 11 migránst vett fel az általa beszervezett szállító a különböző típusú kishaszongépjárművek rakterébe, hogy nekik segítséget nyújtsanak a magyar-osztrák államhatár jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez. Az utolsó három alkalommal a megvádolt másik elkövető szállítóként, illetve előfutóként nyújtott segítséget a migránsoknak.

police.hu

Az áruszállításra kialakított gépjárművek rakterében nem volt kialakított ülőhely, biztonságiöv-rendszer, illetve azok szellőztetése, levegőcseréje, és az akár 20 órán keresztül történő szállítás során a higiéniai feltételek sem voltak megoldva. A balesetveszélyes körülmények, a zsúfoltság okozta korlátozott mozgási lehetőségek, az elemi higiéniai feltételek biztosításának hiánya a szállított személyeknek testi, lelki gyötrelmet okoztak.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló