„Mert a nagy hang ott van a kicsikben is!” szlogennel indult útjára az egyik kereskedelmi csatornán az „Az ének iskolája” tehetségkutató műsor, mely 8 és 14 év közötti, kiemelkedő énektudású és tehetségű gyermekeket mutat be. Ebben a műsorban a készítők ígérete szerint nem lesz kiesés, csalódás, nem lesz durva kritika. A gyerekek kizárólag pozitív megerősítéseket kapnak egy olyan különleges osztály tagjaként, amely az adások alatt végig együtt marad. A szombati kiválasztó során egy vasi kislány, a Gencsapátiban élő Tóth Magdus is bejutott a műsorba és az „osztályba”, akinek legnagyobb példaképei a szülei és nagyszülei.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!