Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten. A pártot vasárnap hozták létre az alapító okirat megalkotásával, a párt elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet, volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálffy G. István újságíró és Kajdi József jogász. A párt megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a párt az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni amellett, hogy hisznek a szabad piac, a kereskedelem és a vállalkozás jólétteremtő erejében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!