A szombathelyi egyetemi központ kedden rendezi az intézmény legjelentősebb ünnepségét, a Berzsenyi-emléknapot. A program háromnegyed egykor az A–épület Aulájában a Berzsenyi Dániel-emléktábla koszorúzásával kezdődik, majd 13 órakor a Díszteremben folytatódik, ahol köszöntőt mond Horváthné dr. Molnár Katalin, a SEK elnök–dékánja, valamint prof. dr. Náhlik András, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorhelyettese. Az ünnepségen közreműködik Kálmánchelyi Zoltán, a Weöres Sándor Színház művésze és a Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttese. A hagyományoknak megfelelően az intézmény vezetője a Berzsenyi-napon ezúttal is átad majd kitüntetéseket a Savaria Egyetemi Központ vezetőinek, oktatóinak, dolgozóinak – áll a SEK hírlevelében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!