A vasi megyeszékhely városvezetése és az öt legnagyobb vállalat, a BPW, a Delphi, az EPCOS, a JABIL és az LuK folyamatosan együttműködik annak érdekében, hogy minél több új munkahely jöhessen létre a régióban. Ezek a vállalatok a következő években közel 2.500 főt alkalmaznának. A bővítés részeként nagy számban lesz szükség mérnökökre, műszaki felsőoktatásban végzett szakemberekre. A közös programok folytatásaként ismételten megszervezik a „Szombathely visszavár!” szakmai fórum, ahol a cégek képviselői tájékoztatják a hallgatókat az elhelyezkedési lehetőségekről. A rendezvényt ezen a hétvégén, szombaton 10 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartják majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!