Az alkotmánybíróság elutasította a DK beadványát, amiben az országgyűlés házszabály-módosításának eltörlését kérték. A Fidesz-frakció kezdeményezésére az országgyűlés 2011-ben tízről 12 főre növelte az országgyűlési frakciók minimális létszámát, ezzel megakadályozták, hogy az MSZP-ből kivált tíz képviselő frakciót alapítson. Az AB döntése szerint az országgyűlésnek joga van módosítani saját szervezeti működésének szabályait.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!