Buszbaleset az M1-esen - hat súlyos sérült

Egy embert életveszélyes, ötöt súlyos sérülésekkel szállítottak a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba az éjjel az M1-es autópályán történt buszbaleset helyszínéről - közölte az intézmény orvos igazgatója pénteken reggel az MTI érdeklődésére. Oláh Attila elmondta: az intézményben összesen tizenöt ellátásra szoruló ember érkezett, akik nyaki, hasi vagy végtagsérüléseket szenvedtek. Az életveszélyes állapotban lévő páciensnél súlyos hasi sérüléseket diagnosztizáltak. A katasztrófavédelem megyei szóvivője, Dobos Viktória hadnagy korábban elmondta: a járműről, amely a Cuhai Bakony-érben állt meg, hét embert mentettek ki a tűzoltók. A mentők – sérülései ellátására vagy megfigyelésre – a buszon ülő mind a 28 embert kórházba szállították Győrbe, Tatabányára. A rendőrség közlése szerint egy macedón busz szenvedett balesetet. A mentés és a helyszínelés ideje alatt teljes szélességében lezárták az autópályát, a forgalmat Bőny felé terelték.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek