Elhanyagolt, bántalmazott gyerekek a megyében

Tavaly 47 elhanyagolás és 5 bántalmazás szerepel a vasi gyermekvédelmi statisztikában. A rendszer hibái azután kerültek középpontba, hogy Agárdon szülei halálra éheztettek egy kisfiút, amit a hatóságok nem tudtak megakadályozni. Az UNICEF gyermekjogi igazgatója szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem működik jól. Bár Szombathelyen és a megyében nincsenek nagyobb problémák, jó volna csökkenteni az egy védőnőre eső gondozottak számát, hiszen a 250 körüli gyermekszám nagy leterhelést jelent – mondta el rádiónknak a megyei vezető védőnő. Oroszváriné Pap Erika hozzátette: a problémás területeken még ennél is kisebb körzetekben kellene gondolkodni. Szombathelyen nemrég azért szervezték át a körzeteket mert nagy volt a területi egyenlőtlenség.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek