Sárvári diákok nyerték a Grimm-versenyt

A szombathelyi Dési Huber Általános Iskola szövegértés vetélkedőt hirdetett a megye általános iskolásainak, melyre 13 csapat nevezett. A verseny során a diákoknak információkat kellett keresni a Grimm-testvérek életéről, munkásságáról. Német nyelven olvastak meséket, néztek filmet, hogy a feladatlapok kérdéseit minél pontosabban tölthessék ki. A szervezők összekapcsolták az olvasás szeretetét, az internet adta lehetőségekkel, s mindezt német nyelven. A sárvári katolikus iskola „GRIMMS SCHWESTERCHEN” csapata nyerte meg a versenyt. A nyolcadik osztályos Zrínyi Eszter és Lempeg Zsófia eredménye nem meglepő, ugyanis a lányok megnyerték a megyei német tanulmányi versenyt is, Eszter az első, Zsófia a második helyen ért célba, így mindketten bejutottak az országos megmérettetésre is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek